2.2. Téridő ábrázolás a korrigált értelmezés szerint

És most nézzük meg, hogyan alakul a 8. sz. ábra, ha figyelembe vesszük a hozzánk rögzített O origó időmenti mozgását. Ekkor azt látjuk, hogy az O origó, velünk és az egész JELEN-beni környezetünkkel együtt (amit az ábrán az X tengely jelent) mozog az idődimenzió mentén a múltól a jövő felé. – Hogyan? Milyen sebességgel? És itt jön a korszakalkotó felismerés, hogy tudniillik közel FÉNYSEBESSÉGGEL! Azért csak „közel”, mert mint tudjuk, fénysebességet reális test nem érhet el. Ha ennek figyelembevételével szerkesztjük meg a rakéta világvonalát, akkor mindjárt helyére kerülnek a dolgok. Nem a rakéta időtengelyét ferdítjük el (8. ábra ∆τ) a sajátidő ábrázolásához, hiszen az idődimenzió mindenki számára egy párhuzamos egyenest jelent. A MÚLT-ból a JÖVŐ-be mutató irány nyugvó és gyorsuló rendszereknél is ugyanaz, vagyis az időtengelyük párhuzamos.

Ha belátjuk és elfogadjuk, hogy a mérést végző megfigyelő időkoordinátája is folyamatosan nő, vagyis az X tengely is mozog a t tengely mentén, akkor 5×10⁸ m idő elteltével a 9. ábrán látható térgörbületet tapasztalunk a B pontban lévő rakéta körül. (A görbületi sugár szimbolikus, csak az ábrázolhatóságot szolgálja, valószínűbb, hogy csak a súrlódással érintett környezete görbül.) Viszont az tény, mérések igazolják, hogy a rakéta időmenti mozgása lassul, kevesebb utat tesz meg a t tengely mentén, mint a nyugalomban lévő O origónk.

A relativitáselmélet alapján ma úgy mondják, hogy a benne utazók számára lassabban telik az idő. És itt van a baj, mert ettől a megfogalmazástól lett az idő, illetve téridő felfoghatatlanul misztikus és elképzelhetetlen. Így viszont már látjuk, hogy nem az idő „múlik”, hanem a JELEN-beni környezetünk, vagyis a tér mozog az idődimenzió mentén a MÚLT-ból a JÖVŐ felé!!

Továbbá azt is látjuk, hogy ha egy tömegpont a térben mozog, akkor annak az idődimenzió menti mozgása lassul, kevesebbet halad az időben előre a mozdulatlan környezeténél. Ezt hívják a fizikusok sajátidőnek, illetve ez okozza az idődilatációt. Ezt viszont a 9. ábra alapján már a Pitagorasz-tétel eredeti formájával számolhatjuk: ∆x²+∆τ²=(OB)² Vagyis helyreállt ez eukleidészi geometria.

Az időt mindnyájunk számára a t tengely mutatja, vagyis az időmenti mozgást – köznapian fogalmazva: az idő múlását – a t tengely mentén mérjük, nem pedig ferdén, ahogyan a 8. ábrán láttuk, hiszen az már téridő távolságot mutat. A térrel ellentétben az idő nem tud görbülni, az idő mindig nyílegyenesen a múltból a jövő felé mutat.

Fizikusok szerint a rakétában elhelyezett órán négy másodperc elegendő ahhoz, hogy elérje a B pontot, pedig a nyugvó rendszerek 5 másodperc múlva fogják elérni azt a – mondjuk így – időhorizontot, amelyen a B esemény be fog következni. Ez érdekes. Hogyan lehetséges ez? – Úgy, hogy nem jó a megfogalmazás: Az észlelt fizikai jelenség megfogalmazása helyesen így hangzik:

A térben mozdulatlan test gyorsabban halad az idődimenzió mentén, mint a térben mozgó objektum, mivel ez már nem csak az időben, hanem a térben is, vagyis a téridőben mozog!

Tehát a 8. ábrán a ferdén mért távolság nem idő, hanem téridő távolságot mutat. A sajátidőt a 9. ábrán a t tengellyel párhuzamos érték mutatja.