Az eddigiek alapján sikerült tisztáznunk, hogy az idő nem „megy”, nem is „múlik”, hanem a mi háromdimenziós környezetünk mozog az idődimenzió mentén igen nagy, közel fénysebességgel. Ezt a mozgást érzékeljük mi az idő múlásának. Ha egy objektum elkezd a térben mozogni, annak csökken az időmenti haladása. Ezt mérések igazolják. És mivel nem szakad el a tértől, tehát a mozgó test megmarad ugyanebben a dimenzióban, akkor ez csak úgy következhet be, hogy az egyébként síknak tekintett tér meggörbül.
A fizikusok gyakran téridő görbületről beszélnek, de nekünk tudatosítanunk kell magunkban, hogy valójában csak térgörbületről van szó, hiszen tudjuk: az idő nem lehet görbe! Az idő mindig nyílegyenesen a múltból a jövő felé mutat. Ezért mi csak térgörbületről beszélünk. A görbületet a térbeli mozgás hozza létre.
A tér minden egyes nyugvó pontjának ugyanazon időmenti sebesség áll rendelkezésére, ami a fénysebesség. Tehát ekkora sebességgel mozog a tér minden egyes nyugvó (tömeg nélküli) pontja az idődimenzió mentén. Ha a pont térirányú mozgásnak indul, akkor az időmenti sebessége csökken. Ha eléri a térben a fénysebességet, akkor az időmenti mozgása megszűnik, számára megáll az idő. (Tudjuk, hogy reális objektum számára ez lehetetlen.) Azt is tudjuk, hogy a fénysebesség határsebesség, ettől gyorsabban mozogni a térben nem lehet. (Kivéve a csillagászatban, ahol azt olvashatjuk, hogy egyes objektumok egymástól való távolodása fénysebességnél gyorsabban történik, de erről majd később.)
Mindezekből egyenesen és szükségszerűen következik a feltételezés, hogy a térbeli mozgások az időbeli mozgásból származnak.
Az idődimenzió mentén minden egyes pontnak ugyanannyi sebessége, energiája van. Amelyik a térben egy helyben áll, az gyorsabban halad, amelyik a térben mozog, az az idő mentén lassul. Látjuk, hogy a rakéta is 5 egységet használ el az időmenti sebességéből ahhoz, hogy elérje a B pontot, mert ő a háromszög átlója mentén halad, vagyis nem csak az időben, hanem a térben is mozog. Ennek következtében viszont időmenti vesztesége, lemaradása lesz. Vagyis gyakorlatilag egy megmaradási jelenségről van szó, ami a fizika legáltalánosabb, legalapvetőbb törvénye.
Továbbá azt is látjuk, hogy a térbeli mozgások és az időmenti mozgások között fordított, a Pitagorasz-tétellel leírható kapcsolat van. Ahogy nő a térbeli mozgás, úgy csökken az időmenti mozgás, vagyis a térbeli mozgásnak az időmenti mozgás szab határt, ami éppen ezért a fénysebességtől nem lehet gyorsabb. Vagyis ez az ábrázolás választ a száz éve ismert, de ez idáig megmagyarázhatatlan határkörülményre is, hogy a fény miért lehet határsebesség. És így a Pitagorasz-tétel a régi formájában érvényben marad, így is ki tudjuk számolni a mozgások által okozott térgörbületet, vagyis a téridőnk, az Univerzumunk újra eukleidészi lesz. Nagyszerű, hiszen a legutóbbi mérések is egyöntetűen megerősítették, hogy az Univerzumunk nem hiperbolikus, hanem közel sík, vagyis eukleidészi. A „közel” jelző valószínűleg az Univerzumban lévő anyagi tömegeknek köszönhető, amelyek a 9. sz. ábra szerit torzítják a teret, amely mint egy hepehupás hullámfront száguld az idődimenzió mentén a múltból a jövő felé.
Íme a helyes téridő ábrázolás! Viszont felmerülhet a kérdés, hogy mi lehet az, ami az időtengely mentén a fény sebességével mozog? Mi lenne? FÉNY. Egy olyan fény, amelyet mi nem láthatunk, amelynek mi csak a térirányú hatásával találkozhatunk. Ez a számunkra láthatatlan FÉNY teremti a világot.
Ebből az idődimenzió menti, számunkra láthatatlan FÉNYBŐL nyílik ki a TÉR, miközben a sebessége valamelyest csökken.
Ennek a fénynek az energiájából származik minden térbeli mozgás, vagyis minden térbeli létezés.
A Világegyetemben nincs nyugalomban lévő, vagyis a térben mozdulatlan tömegpont. Ami létezik, az mind mozog. A sebességük különböző, ezért az ősrobbanást jelentő nulla időponttól mért távolságuk más és más, vagyis az általuk létrehozott idősík hepe-hupás. Ezt az egyenetlenséget Einstein is leírta, és egy derékszögű koordináta rendszerrel – egy rácshálóval – lefedett asztallappal érzékeltette, amelynek bizonyos pontjait ha felmelegítjük, kipúposodik, miáltal a rajtafekvő rácsháló hossza megnyúlik, vagyis a sík tér meggörbül.