2.1. Minkowski-tér kritikája

Először is szögezzük le, hogy az alább részletezett pontosítás semmit nem vesz el Minkowski géniuszából, ami ahhoz a felismeréshez kellett, hogy a fénysebesség, a sajátos természeténél fogva alkalmas arra, hogy az anyagilag érzékelhetetlen időt fizikailag megjeleníthetővé, ábrázolhatóvá tegye.

Fontos tudatosítanunk, hogy eredményei fizikai mérésekből származnak, tehát ez az ábrázolás (5. ábra) megpróbálja geometriailag leképezni a testek mozgásának vizsgálata során megfigyelt észleléseket. Ezt hangsúlyozza Minkowski is a bemutató előadásában, mikor azt mondja, hogy elmélete „a kísérleti fizika táptalajából nőtt ki”.

A testek mozgásánál az imént ezt olvastuk:

„A téridőben, a hozzánk rögzített K koordináta rendszerhez (továbbiakban: K rendszer) képest nyugalomban lévő test világvonala a t tengellyel párhuzamos egyenes lesz (5. ábra, I. világvonal). Ez természetes, hiszen a test x koordinátája nem változik, mivel „helyben marad”, csupán időkoordinátája [t(m)] vesz fel egyre nagyobb és nagyobb értéket az idő folyamatos múlása miatt.”

– Tehát a hozzánk képest nyugalomban lévő test (5. ábra I. világvonal) időkoordinátája folyamatosan nő! – Ez egy rendkívül fontos megállapítás, és nézzük meg, valójában mit is jelent: Az történik, hogy amíg mi az O origóban ácsorgunk, addig a térben hozzánk képest változatlan távolságban lévő test (I. világvonal) az idődimenzió mentén másodpercenként 3×10⁸ (m/s) sebességgel távolodik tőlünk, mivel az időkoordinátája folyamatosan nő, hiszen mint tudjuk, „az idő nem áll meg”, minden létező tömeg időkoordinátája folyamatosan nő.

Na jó, de mi a helyzet a mi, és a hozzánk rögzített K koordináta rendszer időkoordinátájával, amelyiknek az O origópontjában ácsorgunk? Az változatlan? Miért? Hiszen ezzel gyakorlatilag kikerülünk az Univerzumból az abszolút térbe, vagyis a mozdulatlan létezésbe. Ez természetesen lehetetlen, a mi időkoordinátánk is folyamatosan nő, mint ahogy a méréseket végző fizikusok időkoordinátája is nőtt, akiknek a mérési eredményeit Minkowski feldolgozta. A K koordináta renszer O origóját viszont kint hagyta a mozdulatlan éterben. Ezt az igen fontos körülményt – hogy tudniillik a mérést végző műszekerek és fizikusok időkoordinátája is folyamatosan nő, – a Minkowski-féle ábrázolás nem fogalmazza meg, és a következményeit nem is kezeli. A nagy tudósnak nem volt ideje kritikus szemmel „visszanézni” a művére, mivel a közzététel után pár hónapra viszonylag fiatalon meghal. A nagyobb baj az, hogy ezt, – valószínűleg az ő felülmúlthatatlan tekintélye miatt, – a tudóstársak sem teszik meg. Nem veszik észre, hogy a méréseket végző objektumok időkoordinátája is folyamatosan nő a vizsgált objektummal együtt! Ez a kulcsa a problémának, tudniillik annak, hogy meg kell fordítani a Pitagorasz-tételt.

Minkowski tekintélye, és a speciális tudása olyan nagy volt, hogy a tudóstársadalom kritikátlanul elfogadta az elméletét. Végül is a segítségével használható eredményeket kaptak, igaz, csavarni kellett egyet a Pitagorasz-tételen, de a tétel fordítva felírva már működött. A gyakorlati számításoknál a modell használható volt, viszont az elméleti fizikát zsákutcában tartotta mind ez idáig.